nyári lego tábor

Egy felejthetetlen nyári kaland

Lassan elkezdhetik írni a táblára a gyerekek annak a varázsszónak a betűit hátulról, amire szinte egész tanévben, de legalábbis a második félévben vártak. A bizonyos vakáció ugyanis itt van a nyakunkon, és már kevesebb, mint egy hónap van csak hátra! Ugyanúgy, mint a lehető legszínesebb, legjobb és legérdekesebb nyári táborig. Ha ezt választjuk gyermekeinknek, az biztos, hogy erre is elkezdenek majd visszaszámlálni.

A Kockajáték Nyári Tábor felhőtlen szórakozást kínál két helyszínen, jobbnál jobb programokkal, melyek minden lurkó tetszését elnyerik majd az 5 évesektől a nagyobbakig. A fergeteges hangulatot a mindenki által méltán kedvelt LEGO® kockák és a sokszínű lehetőségek garantálják. Többek között lesz majd terepasztal építés, vonat vezetés, távirányítós autózás. Ezen kívül lesznek csoportversenyek, szabadtéri programok is. Közben akár egyénileg is játszhatnak a gyerkőcök szabadon, illetve irányított építési feladatokban is megmérettethetik magukat.

Mindeközben a fejlődés is garantált. Hiszen amellett, hogy az effajta, kreativitást és ügyességet igénylő játék önmagában is rengeteg pozitív fejlődést nyújt, még más is emeli az építés iránti kedvet. A kisemberek ugyanis profi építőktől tanulhatnak új építési technikákat és leshetnek el különböző fortélyokat. Ezeket aztán később kamatoztathatják is a különböző építési versenyeken. A napi feladatokat közös kiértékelés követi, és jutalmakra is számíthatnak a kis építő bajnokok. Lehetőségünk van arra is, hogy a gyerkőcök által készített építményeket meg is vásároljuk. Ezzel egy igazi emléket is magunkkal vihetünk a legmenőbb nyári táborról, amit addig fognak emlegetni a gyerekek, amíg újra részt nem vehetnek majd rajta.

lego nyári tábor 2018

LEGO tábor 2018

Rendezvény

LEGO tábor 2018

LEGO tábor 2018

Rendezvény

LEGO tábor 2018

LEGO tábor 2018

Rendezvény

lego tábor

LEGO tábor 2018

Rendezvény

Lego tábor

LEGO tábor 2018

Rendezvény

Lego tábor

LEGO tábor 2018

Rendezvény

Lego tábor

LEGO tábor 2018

Rendezvény

Lego tábor

LEGO tábor 2018

Rendezvény

Lego tábor

LEGO tábor 2018

Rendezvény

Itt meg kell említeni a visszatérőknek járó kedvezményt. Akik már tavaly is részesei voltak a LEGO® köré megálmodott tábornak, azok idén 10%-kal olcsóbban léphetik át a végtelen játék birodalmának kapuját. Természetesen további kedvezményekkel is számolhatunk, melyekről érdemes tájékozódnunk, a többi részlettel együtt. A Campona KockaPark, illetve az IBS OC helyszíneken otthont kapó tábor mindenképp jó döntés lesz, ha gyermekünket egy érdekes, aktív és egyben szórakoztató táborba szeretnénk elküldeni!

Nyári LEGO® tábor

Június 17 – augusztus 23 | Campona
Június 24 – augusztus 2 | IBS OC

2019 nyári lego tábor

További információk, turnus időpontok, jelentkezési feltételek, regisztráció, programtervezet, árak és kedvezmények.