családi játék

Élmény az egész családnak!

Kikapcsolódás, játék és kapcsolatépítő egyben

Család. Amilyen szép szó, és amennyire sok érzelmet rejt, annyira nehéz ma már a kiteljesedése. A technika fantasztikus ütemű fejlődése sajnos sok esetben árnyékolja be a mindennapokat, ami azt eredményezi, hogy a családi élet és kommunikáció többször háttérbe szorul. Ráadásul a kemény munka mellett nem egyszer fordulhat elő az is, hogy már nincs kedvünk vagy türelmünk pont ahhoz, aki a leginkább megérdemelné.

Pedig rendkívül fontos lenne, hogy éltessük a család igazi szerepét, ami nem más, mint a szeretetben és odafigyelésben történő nevelés, valamint egymás támogatása. A tisztelet és kölcsönös bizalom fenntartása, mely igencsak függ attól, hogyan tudunk kommunikálni egymással, hogyan tudunk együtt élni. Fontos, hogy meg tudjuk beszélni a komoly dolgokat, együtt leküzdeni az akadályokat és persze mindig nevetni egy jót.

A rohanó hétköznapok sokszor gátat szabnak azonban ennek, és szomorú, de kijelenthető, hogy a megmaradt szabad perceket is többször szentelik sajnos már a kicsik és nagyok is a különböző digitális kütyüknek, ahelyett, hogy egymásra figyelnének. Ezzel a problémával mindenki foglalkozik, mégsem teszünk ellene eleget. Ahhoz, hogy egy család jól működjön, kellenek az interaktív beszélgetések és a közösen, minőségileg eltöltött idő.

Azt tudjuk, hogy a játék milyen fontos szerepet tölt be a gyermekek fejlődésében, és természetesen móka közben még a nevelés és tanítás is könnyebb. Ha igazi élményekkel szeretnénk gazdagítani családi életünket, akkor a legjobb választás, ha közös programokat, játékokat tervezünk. A Campona KockaPark tökéletes megoldást nyújt ehhez, hiszen egy egész napot is el tudunk tölteni itt családunkkal. De nézzük is meg, milyen lehetőségek várnak ránk ezen belül, ha családosan érkezünk a LEGO® birodalmába!

Lego Nyugati pályaudvar

LEGO Nyugati pályaudvar

Kiállítás

Lego pet shop

LEGO Pet Shop

Kiállítás

lego város

LEGO templomi esküvő

Kiállítás

Lego város

Központi vásárcsarnok

Kiállítás

Először is egy olyan kiállításnak lehetünk szemtanúi, ahol mindenki talál olyan részeket, ami saját érdeklődési köréhez tartozik. A kicsik előtt számtalan mese és képregénykocka elevenedik meg a profi építők munkája által. A felnőttek számára pedig olyan komolyabb témák nyújtanak kikapcsolódást, melyekről megéri beszélni a gyerekeknek is. Így például akár rögtönözhetünk egy kis történelemórát a világháborús tárlatrész felett.

Ezen kívül természetesen játék is vár ránk, ami az egész családot felvidíthatja. A közös építés rendkívüli móka mindenki számára, és feltölt minket igazán jó élményekkel. Közben olyan oldalát is megismerhetjük a másiknak, melyet eddig nem tapasztaltunk, legyen szó a kreativitásról vagy akár a humorról. Az akadályok közös leküzdése, a feladatok megoldása együtt nem csak kapcsolatépítő, hanem szórakoztató is egyben. Itt biztos, hogy mindenki jól érzi magát, és csupa jó emlékkel távozik majd!

Látogassatok el a Campona KockaPark LEGO® birodalmába!